Blog

Április

   Áprilisban tenni kell minden olyan dologért, amit szeretnénk megcsinálni, elérni, véghez vinni. Ezalatt azt is értem, hogy nem célszerű mások segítségére, szívességeire várni, mert akkor fele annyira sem fogunk haladni.Ez érinti az élet minden területét, ám a munkára jócskán ki fog hatni.A szokottnál nehezebben állhat neki az ember a „nem szeretem” feladatoknak, gyakori lehet ezek halogatása, de (!) kirobbanó fejlődést érhet el az, aki hajlandó tenni saját jóllétért és jólétért egyaránt.   Az önismereti úton haladva kegyetlenül szembe kell néznünk saját karakterünk árnyoldalaival, az önámításnak nem lesz helye.Amikor a megérzéseink kívül esnek a komfortzónánkon, vagy nem illik bele az elképzeléseinkbe, ignorálhatjuk azokat. Pedig pont hallgatni kellene a sugallatokra, hiszen mindenki merőben felgyorsítaná saját fejlődését és kiléphetne az önkorlátozásból.Röviden: Felszólítást kapunk az önromboló tevékenységek, szokások befejezésére!   A múló és látszat tevékenységek, kapcsolatok elvesztik fontosságukat, az élet elkezd a mélységek és valóban lényeges dolgok felé terelni.Sokakban felébred az igény, hogy megtalálják azokat a cselekvéseket, amik tartósan boldogabbá teszik az életüket.   Rendelkezni fogunk minden olyan erővel, ami ahhoz szükséges, hogy előre húzzuk a csíkot, hajrá mindenkinek!

Read more »

Március

   A nappalok és éjszakák hossza változik, az átlaghőmérséklet növekszik.Sok minden jelzi a tavasz közeledtét, ahogyan a növények kibújnak a föld alól, megmutatják magukat a külvilágnak és kivirulnak, úgy változnak az emberek is az energetikai hatásokra. Márciusban még erőteljesen érezni lehet az év indulásának energiáit egy kis nyitottsággal, kacérsággal fűszerezve.Akik szélesítenék ismeretségi köreiket, azoknak kifejezetten jó időszak ez a hónap. Valamennyien közvetlenebbek leszünk, kezd véget érni a téli komorság, befelé fordulás, ám a józan gondolkodás és rendezettség megmarad.   A szabadban és beszélgetésekkel töltött órák száma sokasodik, ahogyan az minden évben történik, de a stabilitásra való igény erősebb lesz.Tényekre alapozva próbálunk majd komolyabb döntéseket hozni, az érzelmeket kizárva. Ezzel érdemes résen lenni, hisz nem minden fekete és fehér, próbáljunk meg emberségesek maradni. Hogyha valaki fájdalmat okoz nekünk, legyünk tudatában, hogy az nem csak és kizárólag célzott támadás ellenünk, nem szükségszerű azonnal igazságszolgáltatást követelni.Ha az ember a saját igazát belátás nélkül, minden áron érvényesíteni akarja, könnyen értelmetlen konfliktusokba keveredhet. Célravezető lehet megnézni a dolgokat más perspektívából és ezután dönteni. Segítségünkre lesz, hogy könnyedén azonosulni tudunk másokkal és pontosan érezhetjük, hogy kinél, meddig mehetünk el.   A tervek megvalósítására extra energiát kell fordítani, mert könnyebben elkalandozhatnak gondolataink. Megnő a tanulásra, új dolgok elsajátítása való igény. Az átalakulás adott lesz, eltervezett dolgaink fellendülnek, előre haladnak!

Read more »

Mire számíthatunk 2024-ben? (III. rész)

   Alkotói énünk megmutatkozik. Szánjunk időt minden olyan tevékenységre, amiben el tudunk merülni és feltölt. Figyeljük meg, hogy milyen dolgokról kezdünk el lelkesebben beszélni, azok a cselekvések lesznek azok, amikben kiemelten fejlődhetünk és amikkel pozitívan hatni tudunk a körülöttünk élőkre. A fa elem a növekedést jelenti, így amit ez az elem képvisel az életünkben, azon a területen fogunk az idén a legtöbbet változni.   Amit teszünk, ahogyan és amilyen indíttatásból cselekszünk, azt instant kapjuk vissza. Minél segítőkészebbek és tudatosabbak vagyunk, annál inkább tapasztaljuk ugyanezt ránk nézve. Erős lecke lesz mindenkinek, megtapasztalhatjuk milyen hatással vagyunk a környezetünkre és hogy mit okozunk másoknak. A kommunikáció kiemelt jelentőséget kap egész évben.Összegzés:-Minden olyan dologban fejlődünk, aminek a birtokában vagyunk.-Belső erőinket kell felébreszteni és megtanulni használni.- Fontossá válik a stabilitás, otthonteremtés.- Szeretet áramoltatása és kifejezése lényeges lesz mindenki életében.- Segítőkészséget, empátiát tanulunk.- Kulcsfontosságú lesz a megfelelő kommunikáció, másokra való odafigyelés.- Hangsúlyt fogunk fektetni egészségi állapotunk javítására.- Megtanuljuk milyen hatással vagyunk másokra.- Alkotásban való elmélyülés előtérbe fog kerülni.- A saját igazunk, akaratunk erőltetése helyett meg kell tanulnunk engedni.- Hagyni kell a változást, a görcsös ragaszkodástól megszabadulhatunk.

Read more »

Mire számíthatunk 2024-ben? (II. rész)

   Kiemelt szerepet kap a kommunikáció. A feszültségmentes, nyugodtabb hétköznapokért a megfelelő közlésmód és minőségi beszélgetések fognak hozzásegíteni minket. Ne gyűjtsük és főleg ne tartogassuk a sérelmeinket, mert ha betelik az a bizonyos pohár, robbanni fogunk és mindent tönkre tehetünk magunk körül. Ha valami nem tetszik, zavar, bánt, minél hamarabb beszéljük meg az érintettekkel.   Tisztán és egyértelműen fogalmazzunk, ha nem figyeltünk éppen vagy valamit nem értünk, kérdezzünk vissza, ezzel elkerülhetjük a felesleges vitákat. Ez érvényes fordított esetben, ne vonjunk le fél mondatokból következtetéseket.Amennyiben megszegett ígérettel találkozunk, gondoljuk végig pontosan hogyan zajlott a párbeszéd, valóban elhangzott-e az ígéret és ugyanez igaz ránk nézve is. Ne ígérjünk olyat, amit nem tudunk vagy nem is szeretnénk teljesíteni. Senki sem szeretné, hogy megbízhatatlannak titulálják.   Átlagosan megnő az emberekben az empátia, lényegesen könnyebben átérezzük mások helyzetét.A testi-lelki egészségünk reflektorfénybe kerül. Ráérzünk majd arra, hogy milyen vizsgálatokat végeztessünk el, a rég halogatott dolgokat megtesszük. Káros szokásaink is eszünkbe fognak jutni, hogy „talán kéne kezdeni vele valamit”. Magas szinten élve az állást jelentősen javíthatunk egészségi állapotunkon, illetve megőrizhetjük azt.

Read more »

Mire számíthatunk 2024-ben?

   Tervek, új kezdetek, változások, lezárások. Minden alkalommal eltervezzük, hogy mit szeretnénk elérni, megváltoztatni a soron következő új esztendőben. Fogadalmak, nagy ötletek és előre lépések. Ahhoz, hogy dolgaink változzanak nem csupán a kellő energiákra van szükségünk, hanem saját magunkra, belső erőnkre is. 2024 a Jang Fa, Sárkány (föld elem) éve, mely erőteljes, változásra és stabilitásra törekvő erő egyszerre.   Aminek a birtokában vagyunk legyen az matéria vagy tudás, abból szeretnénk még többet, jobbat kihozni. A biztonság megteremtése, megszilárdítása előtérbe kerül, ami jelenthet új ingatlan vásárlását, a meglévő átalakítását, szépítését. Jelenlegi kapcsolataink terítékre kerülnek. Itt szintén a stabilitás iránti vágy fog vezetni minket, ezáltal tudunk fejlődni, együttműködni másokkal, legyen az baráti, munkahelyi, rokoni vagy szerelmi viszony.   A kevésbé kitartó emberek megtapasztalhatják milyen érzés küzdeni és véghez vinni dolgokat.A Fa elem rendkívül segítőkész, ötletgazdag, ellenálló és makacs. A folyamatos változás idén végig jelen lesz, ez olykor okozhat feszültségeket. Az emberek átlagosan jobban ragaszkodnak saját igazukhoz, ami kisebb-nagyobb vitákhoz vezethet. Rugalmassággal volt lehetőségünk 2023-ban találkozni, most bővítsük a csapatot engedékenységgel és használjuk őket bátran.   Egész évben jelen lévő tanítás, ami mindenkire vonatkozik: bátran kezdjünk bele új dolgokba, ne halogassunk és legfőképp ne várjunk. Amíg azt hisszük, hogy a dolgok megoldódnak maguktól vagy mások szívességeire támaszkodunk, koppanni fogunk. Bele kell állni a megvalósításba és megoldásba, használjuk belső erőforrásainkat!   A kínai asztrológi szerint az új esztendő februárban kezdődik, így januárban és még februárban is mindenkinek van ideje a számvetésre.Érdemes végiggondolni, hogy honnan indultunk, hova jutottunk és az, ahol most tartunk elégedettséggel tölt-e el.

Read more »

Január

A Kínai asztrológia szerint az új év februárban kezdődik. 2024-ben február 4-én történik a váltás, így a január még a 2023-as év energiáival telik, ám már a következő időszakot is érezni lehet.Lezárás és kezdet. Zárjuk le a múltat, azokat a dolgokat, amik már nem szolgálják a jólétünket és kezdjünk el javítani életkörülményeinken. A január a stabilitásról, az alapok megerősítéséről és rendrakásról szól. Teremtsünk egyensúlyt életünk minden területén. Az alkalmazkodás és segítőkészség nem fog nehezünkre esni. Folyamatos fejlődési igény van jelen, ám ügyeljünk arra, hogy csak olyat vállaljunk, amivel nem terheljük túl magunkat.Konfliktusok esetén a kompromisszumos megoldások lesznek többségben, érdemes ezért tudatosan is tenni. Céljaink realizálása rendkívül fontos, mivel előfordulhat, hogy nehezen kezdünk bele dolgokba, ne hagyjuk, hogy a lustaság erőt vegyen rajtunk. Ez az időszak a bennünk lévő erők felismeréséről és felszabadításáról szól. Önvizsgálat, ego leépítése, tervek készítése a jövőre nézve. Tegyünk rendet, helyezzük előtérbe a rendes és átlátható helyzeteket, kapcsolatokat.Kezdjük az új esztendőt tiszta lapokkal!

Read more »

December

   Személyes kapcsolatok, romantikus szálak, plátói szerelmek, munkahelyi élet, pénzügyek, tervek, elképzelések, mindezek érintve lesznek csalódásokkal és félreértésekkel fűszerezve.   Az ember piedesztálra emelhet majd dolgokat, személyeket és ezekhez kötheti boldogságát. Majd a túlzott vágyakozás miatt bekapcsol az állás kényszerítő ereje és rendre csalódás érheti. Mivel minden rosszban van valami jó és minden értünk van, ezek az illúzióvesztések vezethetnek el a felismerésig. Már ha elég tudatos rá az illető...A ráébredés pedig segít elengedni azokat az elképzeléseket, eszméket, amikhez eddig foggal-körömmel ragaszkodott.Kizárólag a felismerésben, tudatosításban és elengedésben van a megoldás.Magas szinten élve az állást mindenki képes lehet megélni az igazi, feltétel nélküli szeretetet.Időnkénti, megmagyarázhatatlan szeretet érzése foghat el, különösebb indok nélkül. Itt azért legyen résen az, aki bimbózó kapcsolatban van, éppen csak alakulnak a dolgok. A rózsaszín köd nem tart örökké, azaz pontosan január első hetéig. A szokásoshoz képest megsokszorozódnak a karácsonyi lánykérések és nagy bejelentések. :)   Erősödik a ráérzőképesség, alkotói tevékenységek iránti vágy, kreativitás. Többen képesek lesznek meglátni az egyszerű dolgokban is a szépet, a szeretni valót.   A szexualitás is erőteljesen érintve lesz. Légyottok, kivirágzó szerelmek, lepedőakrobata képzések, vagy éppen beteljesületlen vágyak. Amennyiben az utóbbit tapasztalja valaki, ne csüggedjen, a felgyülemlett energiát más életterületbe fektetve hatalmas előrelépéseket érhet el.   A nyitottság kollektíven fog hatni mindenkire, így akár az ünnepek is kellemesebb hangulatban telhetnek majd. Az egyenes, egyértelmű, tiszta kommunikáció és a megfogalmazás kulcsfontosságú lesz a hónap első felében. Senki ne avatkozzon bele más dolgába még akkor sem, ha magáénak érzi és a legjobb szándék vezérli. Ezzel sok kellemetlenségtől mentheti meg magát.    Tömérdek ötlet, jobbnál jobb gondolatok támadhatnak a buksikban, azonban a megvalósítás már várat magára. Önfegyelem és kitartás kell ahhoz, hogy a rengeteg ötletből meg is valósuljon valami.Tegyen érte mindenki, hogy a legtöbbet hozza ki a kínálkozó lehetőségekből!

Read more »

November

Minden energia más, máshogy hatnak ránk, hiszen mind mások vagyok.Nincsenek jó és rossz hónapok vagy időszakok. Egyszerűen vannak helyzetek, amik egyesek számára nehezebbek mások számára pedig könnyebbek. Ha valamit rosszul, nehezen élünk meg, az azért van, hogy azon a területen dolgozzunk magunkon!   Novemberben erőteljesen megjelenik a víz elem, mely intuitív, finom energiákat hordoz magában. Akik érzékenyebbek és könnyen kizökkenthetők, náluk megjelenhet a változékony közérzet, hangulatingadozás, egyszer fent és egyszer lent. Erre tökéletes megoldás a naplóvezetés, a meditáció és fókuszáló gyakorlatok rendszer végzése. A belső sugallatok és megérzések általánosan mindenkinél felerősödnek. Mozgalmas hónap lesz, nem az a tipikus bekuckózós november. Nem csak fizikálisan, hanem fejben is aktívak leszünk, gondolataink cikáznak, jönnek a jobbnál jobb ötletek. A megvalósítás okozhat gondot, könnyen szétszórtakká válhatunk. Ennek elkerülése érdekében célszerű listát vezeti napi teendőinkről. Minden, új és figyelemre méltó (dolog, helyzet, lehetőség) fel fogja kelteni az érdeklődésünket, azonban a víz elem nem a kitartóerejéről híres, így hagyjunk magunknak időt mielőtt belevágunk valami újba.   A munkában kreativitásunk megnő, a hosszú távú terveket, nagyobb projekteket érdemes szétbontani, részfeladatokat készíteni így a határidőkből nem csúszunk ki és a megvalósítás sem marad el.   A szerelmi életben párunkkal rendkívüli módon egymásra hangolódunk, megérezzük egymást. Gyengédebbek és gondoskodóbbak leszünk. A veszekedéseket és feszült helyzeteket jóval nehezebben fogjuk viselni. Mind megérdemeljük, hogy törekedjünk a konfliktusok nyugodt megbeszélésére.   A Hónap első felében kiemelt szerepet kap az önfejlesztés. Ha erre nem fordítunk kellő figyelmet, erős hiányérzet és elégedetlenség kísérheti mindennapjainkat. Megjelenik a fejlődés, változás lehetősége, használjunk ki minden adandó lehetőséget és foglalkozzunk önmagunkkal!

Read more »

Október

   Lassan érezhető az ősz beköszönte, egyre hűvösebbek és rövidebbek lesznek a nappalok, ezzel egy időben mi is elkezdünk apránként befelé fordulni. Gondolkodásunk racionálisabb lesz, mélyebb dolgok kezdenek el foglalkoztatni minket, melyeket nem feltétlenül osztunk meg a külvilággal, csak azokkal, akik igazán közel állnak hozzánk. Nagy szerepet kap a dolgok részletesebb kidolgozása. Ha valamit a fejünkbe veszünk, azt nagy valószínűséggel ebben az időszakban meg is fogjuk valósítani. Az egyensúly megtartására törekednünk kell minden helyzetben. Amikor valamit nagyon akarunk, ügyeljünk a részletekre, ne ugorjuk át azokat és ne váljunk türelmetlenekké sem. Szabadabbnak érezzük magunkat és nehezen fogjuk viselni a korlátozásokat. Az önállóság és annak megtartása kiemelkedően fontos lesz.   Kerülni fogjuk a szappanopera jellegű helyzeteket, inkább diplomatikusan tovább állunk. Bármit is szeretnénk elérni, azt nagy erőkkel fogjuk tudni véghez vinni. Jellemző lesz az ár-apály viselkedés, egyszer kiáradunk, tevékenyek, kommunikatívak és nyitottak leszünk, máskor pedig visszavonulunk, kerüljük a társasági életet és komótosan végezzük tennivalóinkat.  Az újonnan szerzett és régi ismeretségek megerősítésén lesz a hangsúly. Minden, ami van, hozzuk ki abból a legtöbbet és teremtsünk biztos alapot meglévő kapcsolatainknak. A hónap bizonyos napjain érezhetően hatni tudunk másokra akár komoly dolgokban is. Rendkívül meggyőző és kifogástalan előadói képességeknek leszünk a birtokában. Akiknek sok a tűz elemük a képletükben, ők ezáltal lobbanékonyak, akaratosak és hirtelenek lehetnek.    Nehézség esetén olyan helyről fog megoldás érkezni, amire nem számítunk, érdemes akár tudatosan segítséget kérni, még ha más esetben ezt nem tennénk meg. Ezt a segítő energiát nagyobb eseményeknél, összejöveteleknél, interjúknál, orvosi vizsgálatokkor tanácsos figyelembe venni és ilyen napokra időzíteni az eseményeket.

Read more »

Szeptember

   Az idei szeptember nem csak a nyár végét, az elmúlását jelenti, hanem valami új kezdetét is. Aktivitás várható mind magánéleti, mind munkahelyi területen.Bármelyik életterület fejlesztésére is tesszük a voksunkat, az emberi kapcsolatok kapják a főszerepet. Akár új, vagy meglévő ismeretségekről van szó, remek lehetőségeink lesznek ezek mélyítésére, jobbá tételére. Karizmatikus, vonzó, jó kapcsolatteremtő, kommunikatív. Ezeket a tulajdonságokat mind magunkénak tudhatjuk ebben az időszakban és segítenek elérni céljainkat. Minden azon múlik, mi hogyan használjuk fel a hónap adta lehetőségeket.    Önállósodásunk fontos állomása lehet, nehezebben fogunk beleszólást engedni dolgainkba, magánügyeinkbe. A titkolózást és felesleges hazugságokat kerüljük, ezek nélkül is könnyedén véghez vihetjük terveinket, még akkor is, ha mások ezzel nem értenek egyet. Megjelenhetnek válaszutak és új lehetőségek. Ideális időszak, hogy valami újat tanuljunk, vagy elmélyítsük a tudásunkat egy választott témában, a lényeg, hogy gyarapítsuk ismereteinket.    Szeleburdiság, tervezgetés és fél lábbal a jövőben állni. Amikor ezen kapjuk magunkat, szépen jöjjünk vissza a jelenbe, mert ezek hatására hajlamosak lehetünk fejben élni és elgondolásainkról mást nem tájékoztatni. Így végeredményben azt kaphatjuk, hogy a megtervezett dolgaink látszólag mások miatt hiúsulnak meg. Ám ha odafigyelünk az egyértelmű kommunikációra és terveinket időben megosztjuk, a nem kívánt, kellemetlen szituációkat elkerülhetjük.  Az aktív mozgás is megjelenik, szerencsére nem csak fejben fogunk élni és tervezgetni.

Read more »

Augusztus

   Augusztusban alkalmunk lesz a tisztesség és becsületesség gyakorlására. Remek lehetőség arra, hogy valami jót tegyünk másokkal, másokért.Alkossunk bátran véleményt, mondjuk ki amire gondolunk. Előfordulhat, hogy olyan helyzetben kell kiállnunk önmagunkért, melyben kellemetlenséget okozunk mások számára vagy kényes témákat kell érintenünk, ám közlendőnk minőségére rendkívül figyeljünk. A kommunikáció reflektorfénybe kerül. Két megélési lehetőség közül választhatunk: Vagy nagyon talpraesettek, leszünk és profi módon megtaláljuk a közös hangot mindenkivel, vagy szépítés nélkül vágjuk másokhoz közlendőnket. Utóbbit tudatosítsuk magunkban és amikor nem vagyunk formában számoljunk tízig. Ezután próbáljuk meg a külvilág számára is elfogadható stílusban átadni mondandónkat.   Júliusban módunkban állt tervezni, most itt az ideje elkezdeni megvalósítani ötleteinket. Ne keseredjen el az sem, aki inkább a pihenést választotta, ugyanis szintén kulcsfontosságú lesz, hogy legalább egy tervünk legyen. Ugyan nem a gyorsaságon lesz a hangsúly, mégis elengedhetetlen, hogy álljunk neki dolgaink elvégzésének, ne lazsáljunk! Lehetőségünk lesz észrevehetően fejlődni abban, amibe energiát fektetünk. A számunkra fontos és érdekes információkat sokkal könnyebben jegyezzük meg ebben az időszakban.Esélyt kapunk arra, hogy belső meggyőződéseink és érzéseink egységbe kerüljenek viselkedésünkkel. Helyezzük előtérbe saját elveinket, hallgassunk a belső hangra. Az önazonosság megélése mellett, éreztessük szeretteinkkel, hogy fontosak a számunkra, mert ebben az időszakban hajlamosak lehetünk elhanyagolni őket.   A támogató energiák erősen jelen lesznek. Kérjünk akkor is segítséget, ha ez éppen nehezünkre esik. Hisz miért hagynánk veszni a körülöttünk lévő lehetőségeket?! Javulnak döntéshozó képességeink, ilyen időszakokban könnyebben és egyszerűbben hozunk meg komolyabb döntéseket.Jelentősen növelhetjük karrierünk előmenetelét, vállalkozásunk fejlődését.

Read more »

Miben segít a gyermekkori elemzés?

   Minden ember más. Más dolgok iránt érdeklődünk, különböző személyiségjegyeket hordozunk, eltérő módon fejezzük ki szeretetünket és főképp más feladatokkal születtünk meg. Természetesen vannak hasonlóságaink, melyek összetartanak, összekapcsolnak minket. Nincs ez másképp egészen kicsi korunkban sem, amikor a szüleinkre, édesanyánkra vagyunk utalva.   Sokszor felnőttként sem tudjuk magunkat a megfelelő módon kifejezni, hogyan tudná ezt megtenni egy tipegő, aki főként hangbeli jelzéseket ad szüleinek.A feltétel nélküli szereteten és megfelelő gondoskodáson felül, minden aprócska ember más módon igényli a törődést. Vannak, akik több biztatásra szorulnak,vannak a bátrak és a visszahúzódó természetűek. Kik beszédesek és igényük az extra figyelemre igen nagy, míg mások jobban eljátszanak magukban.És persze itt vagyunk mi, szülők. Szeretnék, hogy gyermekünk mindig boldog, nyitott és felnőttkorban jó problémamegoldó legyen. Könnyebb dolgunk van, ha gyermekünk valamiképp hasonlít ránk, hiszen magunkból kiindulva tudjuk mire van szüksége. Azonban mi történik, ha teljesen eltérő dolgok érdeklik, másmilyen a személyisége és másféle helyzetekben érzi jól magát? A válasz nagyon egyszerű, értetlenül állunk a dolgok előtt és azt kérdezzük: Vajon kitől örökölhette?Nem tudunk vele mit kezdeni és ez tehetetlenséget, frusztrációt kelthet bennünk. Tudatos szülőként megpróbáljuk támogatni, azonban ez nem minden esetben sikerül, hiszen, ha valami számunkra idegen, a legjobb szándékaink ellenére is balul sülhetnek el a dolgok.   Ilyen esetekben, sőt minden esetben monumentális segítség, ha tudjuk milyen extra igényei vannak gyermekünknek. A kisgyermekkorban történő elemzés megajándékozza a szülőt egy extra tudással. Útmutatást ad, hogy gyermekünk milyen területeken és milyen módon igényli a plusz odafigyelést.Támpontot nyújt a szülőnek, hogy hogyan támogathatja csemetéjét a nehezebb helyzetekben.   Ezt a megszerzett tudást a serdülőkorban is kiválóan alkalmazhatjuk és átsegíthetjük gyermekeinket ezen a bonyolult életszakaszon.

Read more »