Mit ad a kínai asztrológia?
A kínai asztrológia segít megismerni önmagunkat, belső mozgatórugóinkat.
Olyan emberek számára is könnyen értelmezhető, akik eddig nem foglalkoztak asztrológiával.
Segítségével jobban rálátunk életünk eseményeire, nehézségeire.
Segít megtalálni a számunkra helyes választ amikor életünk során megrekedünk, legyen az bármilyen élethelyzet.
A párkapcsolati, családi, munkahelyi nehézségek rendkívül jól kezelhetőek az újonnan szerzett tudással.
Ha még nem találtuk meg életcélunkat, sötétben tapogatózva keressük utunkat, eloszlatja a ködöt a szemünk elől és segít a döntéshozatalban.
Útmutatást ad abban, hogyan viselkedjünk másokkal, hogyan emeljük magas szintre saját tulajdonságainkat.
Mit kell tudnod rólam?
Egész életemben, már kicsi gyermekkorom óta tudom, hogy embertársaimat szeretném támogatni a fejlődésben.
Mint mindenkinek, nekem is voltak felszínesebb szakaszok az életemben, azonban a sors, vagy nevezzük ahogyan nekünk szimpatikus, nem hagyta, hogy túlságosan messzire kerüljek a feladatomtól. Majd egy szerencsés véletlennek köszönhetően rátaláltam a kínai asztrológiára.
3 éven át tartó tanulás után elérkezettnek éreztem az időt,
illetve felkészültem arra, hogy valós segítséget tudjak nyújtani és előhozni azokat az eltemetett lehetőségeket, erényeket, melyek mindenkiben ott lakoznak.
Az asztrológia mellett érdekel a pszichológia. A természet és az állatok nagy rajongója vagyok, szabadidőben a természetet járom, rendszeresen meditálok.
A meditációnak kiemelt jelentőséget tulajdonítok, hiszen elengedhetetlen az önfejlesztésben, mely egy életen át tart. Rendkívül fontosnak tartom még, hogy elfogadóak legyünk egymással és ne ítélkezzünk. Ebben a szellemben tartom a konzultációkat és próbálom élni a mindennapjaimat is.